Jubilál a Lamantin Jazz Fesztivál – Itt lesz a szakma krémje

Születésnapi tortát kóstolgattunk az idei fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján. De nem ez a lényeg, az idén is köszönthetünk világsztárokat Szombathelyen.

A tájékoztató közben már megbántuk, hogy nem hívtunk fotóst az eseményre, nem csak finom volt, de szépen is mutatott a tíz gyertya díszítette születésnapi torta, amelyeket Tímár Péter, a fesztivál főmozgatója és Gombás Rita szervező fújt el. Igen, bármilyen furcsának tűnik, már a tizedik fesztiválra készülünk, az előzményeket és a hátteret tavaly év végén már megvilágítottuk Nem kell a jazz Szombathelynek? 2008. December 14. 21:43 .

Megmutatják, miért ők oktatnak…

Most inkább koncentráljunk az idei rendezvényre, amely ismét egyhetes lesz, a főtéri nagyszínpad pedig öt napig működik majd. Ez változás a korábbiakhoz képest, és most némi tematika mellett szerveződnek a koncertek. Nézzük sorban.

Hangulat a tavalyi fesztiválról
Unger 'Phreek' András

Kezdjük azzal, hogy már vasárnap, június 21-én lesz koncert, mégpedig az evangélikus templomban. Örvendetes, hogy az evangélikus egyházközség egyre nagyobb szerepet vállal a kulturális életben, tavaly is otthont adtak egy jazzkoncertnek, a karneválon pedig megmentettek egy hangversenyt Savaria Karnevál: A megyéspüspök letiltotta a Ferences templomi koncerteket 2008. August 18. 14:34 . Tehát itt lép majd fel a Bolyki Brothers.

Új helyszínre került a Lamantin Klub is, mint erről tavaly már beszámoltunk Nem kell a jazz Szombathelynek? 2008. December 14. 21:43 , az Óperint utcai Country Klub ad most helyet a hétfő esti tanári koncertnek, ahol az Improvizációs Tábor oktatói mutatják meg, miért is ők oktatnak.

Ismét jön Ian Siegal

Már kedden nyit a fesztiválsátor, ami szintén újdonság, és ad helyet három koncertnek, köztük a Tátrai Trendnek. Nem tévedés, valóban Tátrai Tibor gitáros köré csoportosul az a csapat, akik latinos beütésű jazzt játszanak. Nem régi formációról van szó, de biztosan nem fogunk bennük csalódni.

Tavaly teltház volt a sátorban
Unger 'Phreek' András

Most azért nem vesszük végig a teljes programot, tessék majd a cikk végén elolvasni a fellépők listáját, vagy kattintani a fesztivál honlapjára. De azért néhány érdekeséget megemlítünk.

Szerdán a szokásos blues-nap lesz, már ismerősként köszönthetjük az ír Ian Siegal-t, aki négy éve már tiszteletét tette nálunk, e sorok írójának pedig néhány whisky mellett ecsetelte a műfaj sajátosságait. Igaz, akkor egyedül, pontosabban gitárjával együtt lépett fel, most viszont zenekarával érkezik. Akit érdekel az igazán energikus, teljes beleélésű blues, annak ott lesz a helye.

Megint együtt a Super Trio

A csütörtök most Visegrádi Napként funkcionál majd, északi szomszédjainkból érkeznek a vendégek, Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból. Ez utóbbinak különösen örülünk, hiszen a lengyel jazz mindig is a kedveceink közé, és a világ élvonalába tartozott, mint azt már Szombathelyen is bizonyították Középerős jazz-funk-rock - Lengyelek és a Mezzoforte a Lamantin fesztiválon 2007. June 30. 23:55 .

Hangulat a tavalyi fesztiválról
Unger 'Phreek' András

Péntek a magyar jazz napja lesz, ki kell emelnünk a Super Triót, pontosabban Vukány Györgyöt, Berkes Balázst és Kőszegi Imrét. Ők eredetileg 1981-ben alakultak, 11 évig működtek is, amit az utóbbi években újítottak fel.

Persze, az idén is lesz Improvizációs Tábor, az idén 140 diák jelentkezett, ők napközben a Bartók Béla Zeneiskolában treníroznak, esténként, a nagykoncertek után pedig a Lamantin Klubban lesz jam session, vagyis örömzene. A tanultakat aztán szombaton délután kettőtől este tízig prezentálják a főtéri sátorban.

Mélyen nyúltak a zsebbe

Meg kell említenünk, hogy - a hagyományokhoz híven – utcazene is lesz, mégpedig három helyszínen, a Cinema Cafénál, a Belső-Uránia udvarban, és a nemrég átadott zsinagóga-udvarban.

Jam sassion a Lamantin Klubban - 2008
Unger 'Phreek' András

A fesztivál egyébként 16 millióba kerül, a jegyárakból csak ennek töredéke jön be. Tímár Péter meg is említette, hogy az árakat azért is tartják alacsonyan, hogy mindenkinek legyen lehetősége a belépésre. Így persze, támogatókat kellett keresniük, kiemelte a szombathelyi önkormányzatot, a város elég mélyen nyúlt a zsebébe. Megtudtuk, hogy az anyagi gondok hírére aztán jöttek az egyéb támogatók is, ennek köszönhető a – várhatóan – zökkenőmentes lebonyolítás.

Most már csak az időjárásról kell szólnunk, valahogyan úgy alakult az elmúlt években, hogy komoly viharok tépték a jazzsátrat. Tímár Péter elmondta, az idén viharálló sátrat hozatnak, így akármi is történik, a koncerteket megtartják. Ha jó idő lesz, akkor pedig a sátor oldalait felhajtják, és megint csak térzeneként szolgál majd a főtéri jazz.

Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor 2009

Program

Vasárnap 21. 19.00 Evangélikus Templom
- Bolyki Brothers

Hétfő 22. 20.00 Lamantin Klub (Country Club)
- koncert a tábor tanári karának közreműködésével

Kedd 23. 18.30 Fő tér - Lamantin Jazzsátor
- Tóth Viktor Tercett
- Tátrai Trend
- Jon Mayer Trio (USA)

Szerda 24. 18.30 Fő tér - Lamantin Jazzsátor
Blues Nap
- Palermo Boogie Gang
- Raphael Wressnig & Enrico Crivellaro Organ Combo (USA/A)
- Ian Siegal Band (GB)

Csütörtök 25. 18.30 Fő tér - Lamantin Jazzsátor
Visegrádi Nap
- Jakub Šafr Quartet & Petra Ernyeiová (Cz)
- Pacora Trio (Sl)
- Nothing but Swing Trio - Scott Hamilton (Sl - USA)
- Paweł Kaczmarczyk Audiofeeling Band (Pl)


Péntek 26. 18.30 Fő tér - Lamantin Jazzsátor
Magyar Jazz Szövetség Napja
- In Line 2009
- László Attila - Oláh Kálmán Quartet
- Super Trio

Szombat 27. 14.00 Fő tér - Lamantin Jazzsátor
- a Lamantin Improvizációs Tábor zárókoncertje a tábor diákjainak részvételével

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem kell a jazz Szombathelynek?

Elfogytak a támogatók, nincsenek pályázatok - egy hónapja nem működik a Lamantin Jazz Klub. Nyáron azért lesz jazzfesztivál, a végső megoldást valószínűleg az Agora Központ jelentheti.

Frenetikus dobossal zárt a jazzfesztivál - A big band felett eljárt az idő

Rossz volt a sorrend a Lamantin Jazz Fesztivál utolsó napján: egy közönséget lenyűgöző duó után unalmas big band zenével zártak. Beszámoló, plusz fotók az egész hétről.

Láthatatlan sessionzenészek és életmentő sör – Megnyitott a Fő tér jazzsátra

Kissé unalmas blues nappal kezdődött meg a Lamantin Jazz Fesztivál szerdán este Szombathelyen. Ám aki a tradíciókat kereste, itt megtalálta. Ahogy az olcsó sört is.

Középerős jazz-funk-rock - Lengyelek és a Mezzoforte a Lamantin fesztiválon

"A lengyel jazz zenészek olyanok, mint a brazil focisták. Pontosan tudjuk, mit várhatunk tőlük.”

„Dobjátok félre a székeiteket!”

Beszámoló a Lamantinról: galériával, és egy fricskával a vérbő funkra mozdulatlan jazzközönségnek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra