Tavaly júniusban írtunk
Vége az első szombathelyi kereskedelmi rádiónak? 2013. June 12. 11:54 arról, hogy megszűnik Szombathely első kereskedelmi rádiója, a Rádió Szombathely. A rádió azóta valóban elhallgatott, de cikkünkben arra is kitértünk, hogy a lehetőségeket figyelembe véve, mi lesz a sorsa a szombathelyi 97,1 frekvenciának.
Közösségi rádiózásra írták ki a pályázatot
Nem volt túl sok lehetőség, ugyanis a Médiahatóság megváltoztatta a frekvencia besorolását, a korábbi kereskedelmi rádió helyett csak közösségi rádió indulhatott a pályázaton.
Akkor is felidéztük a Mérték Médiaelemző Műhely 2012. februári elemzésének egy adatát. Az adatok szerint az addig kiírt és elbírált frekvenciapályázatok 43 százalékát három rádió nyerte el: a Lánchíd, a katolikus Mária és a református Európa Rádió. Azt is írtuk, hogy közülük a Lánchíd Rádiónak van igazi esélye.
Nos, a jóslat beigazolódott. A frekvencia.hu közlése szerint a Szombathely 97,1 frekvenciát a Lánchíd rádió nyerte el. Az erősen jobbos irányultságú Lánchíd rádió 2007-ben indult, először csak Budapesten sugárzott, majd 2011-ben sorra nyerte a vidéki frekvenciákat, úgy terjeszkedik, hogy helyi frekvenciákra pályázik, és mindenütt ugyanazt a műsort sugározza.
Terjeszkednek
Az is mutatja a rádió eszmeiségét, hogy honlapjukat a Magyar Nemzet (mno.hu) működteti. A rádió tavalyi sugárzási körzeteit mutatja az alábbi térkép.
Ez azonban most megváltozott, a Lánchíd Rádió három dunántúli frekvenciát nyert el, Szombathelyen, Siklóson és Kaposváron. A rádió így most már összesen 12 dunántúli frekvencián sugároz.