Július 1-től önállóan beavatkozhatnak majd az őriszentpéteri önkéntes tűzoltók. Ez nagy dolog. Két okból:
Őriszentpéteren eddig is volt önkénes tűzoltó egyesület, de még nem rendelkezik önálló beavatkozási joggal. Ez annyit jelent, bár ha baj történt, kivonultak, de a legkisebb avartűzhöz is kötelezően riasztották a körmendi hivatásos kollégákat, akik mire a helyszínre értek, már csak az eloltott maradványokkal találkoztak, tehát feleslegesen szálltak ki.
A hosszúperesztegi és jánosházi példát követve nyár közepétől Őriszentpéteren is önállóan beavatkozhatnak az önkéntes tűzoltók. Ehhez azonban egy kötött feltételrendszernek kell megfelelni.
Egyrészt vannak anyagi és tárgyi feltételek, ugyanakkor a személyi köveltelmények is fontosak: megfelelő nagyságú és megfelelően képzett állomány szükséges a beavatkozási joghoz. Sőt, gyakorlati feltétele is van az egésznek. Ez szó szerint is értendő: megfelelő gyakorlatokon kell részt venniük az önkéntes tűzoltóknak.
Pont ezért tartottak három napja Őriszentpéteren katasztrófavédelmi gyakorlatot
Ahogy a katasztrófavédelem közleményéből is kiderült, a hétvégi gyakorlat során a tűzoltók szakmai felkészültségét, az ismeretek gyakorlatban történő alkalmazását vizsgálták.
A feltételezés szerint elsőként a helyi sportegyesület öltözőjében csaptak fel a lángok, és egy focista a sűrű füst miatt nem jutott ki az épületből. A tűzoltók feladata a tűz megfékezése és a feltehetően füstmérgezést szenvedett sérült felkutatása, gyors kimentése, illetve biztonságba helyezése volt.
A feladatok között műszaki mentés is szerepet kapott, ezzel összefüggésben egy szimulált közúti balesetet kellett felszámolni az önkénteseknek: áramtalanítani, feszítővágó berendezés használatát bemutatni, sérültet kiszabadítani, illetve a mentőknek átadni.
Jó hír, hogy a gyakorlaton megfeleltek az őriszentpéteri önkéntesek.
Az őriszentpéteri önkéntesek a feltételek teljesítésével várhatóan július 1-jétől önállóan láthatja majd el Őriszentpéter, Szalafő, Kondorfa, Ispánk, Nagyrákos, Szatta mentő-tűzvédelmét.