Virág igent mondott - Sokan törölgették könnyeiket

Lánykérés szakította meg a Körmendi Rendészeti Technikum kibocsátó ünnepségét.

Sokan törölgették a könnyeiket, miután a díszmenet után a vezénylő tiszt bejelentette, hogy egy időre megszakítják a rendezvényt és megkérte Pintér Virág hallgatót, hogy lépjen ki. Videón mutatjuk a sikeres lánykérést.

Pénteken délelőtt tartották a Körmendi Rendészeti Technikum kibocsátó ünnepségét, amiről később részletes videó- és képanyaggal számolunk be.

Mostani összeállításunkban két fiatalra koncentrálunk, akik az iskola falain belül ismerkedtek meg.

A most végzős Takácsi-Nagy András János őrmester a mikrofonhoz lépve, végzős társai, elöljárói és az iskolába érkezett hozzátartozók előtt elmondta, miért fontos neki a lány és mit kapott tőle, majd így folytatta: - Ezzel szeretném lezárni az itt eltöltött időszakot, az eskütételhez méltón, a lehető legszebb módon - mondta a fiatalember, majd letérdelt a lány előtt az időközben elővett gyűrűvel.

Lánykérés szakította meg a Körmendi Rendészeti Technikum kibocsátó ünnepségét
TM/Nyugat.hu

Virág igent mondott, amit üdvrivalgás és taps fogadott a végzős rendőrhallgatók soraiból és nem csak a vendégek között törölgették sokan a szemüket.

Lánykérés szakította meg a Körmendi Rendészeti Technikum kibocsátó ünnepségét
TM/Nyugat.hu

-Folytatjuk. Befejezni! - szólt rá a vezénylő tiszt a kuncogó végzősökre. A Szózat felcsendülése előtt minden visszaállt a megszokottra. - Állomány vigyázz! Fogadás középről! Tisztelegj!

Az ünnepség befejezését követően sokan gratuláltak a fiatal párnak.

Lánykérés szakította meg a Körmendi Rendészeti Technikum kibocsátó ünnepségét
TM/Nyugat.hu

Mi kiszúrtunk egy kisállathordozó dobozt is az egyik családtagnál. Mint kiderült, egy termetes macska szemlélte az eseményeket a dobozból.

Cirmi szinte mindenhova utazik a családdal
TM/Nyugat.hu

Ő Cirmi, aki tavaly szállt be az akkor még számára ismeretlen család autójába és azóta szinte mindenhova megy velük. A rendvédelmi technikum kibocsátó ünnepségéről később bővebb videóval számolunk be.

%%GALLERY%

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód