Már első nap huszonöt percet késett a gyorsított Intercity

Lassít az új menetrend.

Nagy port kavart a MÁV és GYSEV 2019-2020-as, csak hétfőtől érvényes menetrendje, amelyet elvileg azért készítettek, hogy csökkenjen a menetidő a Budapest–Cegléd–Kecskemét–Szeged-vasútvonalon. – írja a hvg.hu

Csakhogy a változtatás eléggé felbőszítette az embereket, Szegeden tüntetés is volt, és a gyorsításból valójában lassítás lett: Az első munkanapi Napfény IC 25 percet, a Hírös IC pedig 11 percet késett, ráadásul az IC-k kecskeméti megállásának pótlására bevezetett gyorsvonatok is 10-15 perc késéssel közlekedtek.

Hiába szép
MTI/Kovács Tamás

Szegedre eddig egész nap, óránként jártak az InterCityk, ezek a fontosabb városokban és Budapest forgalmasabb állomásain is megálltak. A módosítás hatására a szerelvények közül kettő a Nyugati pályaudvartól Szegedig nem áll meg, így ezek irányonként (elvileg) 18 perccel gyorsulnak.

A változtatás miatt minden más vonat lassabb és kiszámíthatatlanabb lett. Szeged felé, Cegléd után már csak egy vágány van, a szembe jövő vonatoknak az állomásokon kell egymást bevárni. Emiatt egy gyorsabb, nem megálló InterCity vonatra 3-4 lassuló jut – írták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek