Miközben a nagyszínpadon a Kispál és a Borz dübörgött, mi Szendrői Csabával és Tóth Andrással beszélgettünk a backstage-ben. A zenekar énekese és gitárosa elmondta, különleges érzés lesz a kormányváltás utáni első fesztiválon fellépni, ugyanakkor hálásak lennének, ha egy ideig nem kéne megszólalniuk semmilyen ügyben, és foglalkozhatnának azokkal a dolgokkal, amik egy zenekar számára fontosak.
Ilyenből pedig van bőven az Elefánt életében: a nemrég kiadott, Kalitka című számuk után egy új albumon és egy új stúdión is dolgoznak a pörgős fesztiválszezon mellett - eközben azonban mindig szívesen térnek haza Szombathelyre, ami számukra a nyugalmat jelenti. Ennek kapcsán pedig az interjúból kiderül az is, szerintük mit csinált jól, és mit rosszul a vasi megyeszékhely az elmúlt évtizedben a kultúra terén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!