Látni és látszani: Két hónapig ingyen kivizsgáltathatja Szombathelyen is látását és autója világítását

Három optika és egy autószerviz vesz részt nálunk a baleset-megelőzési akcióban.

Október 17-én indította újra útjára a rendőrség a 2012 óta futó közlekedésbiztonsági kampányát, ami a Látni és látszani nevet viseli. Ennek keretein belül a sofőrök országszerte ingyen látásvizsgálatra mehetnek, valamint autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsát is átnézettethetik. Erre Szombathelyen is van lehetőség október 17. és december 7. között.

Akik elmennek ezekre a vizsgálatokra, azok külön erre a kampányra készített igazolást is kapnak arról, hogy részt vettek és megfeleltek a kritériumoknak. Emellett pedig idén a szabályszerű vezetés közbeni mobilozásra is felhívják a figyelmet az akcióban.

Sárgával jelöltük az autószervizt, lilával pedig az optikákat. Kivizsgálásra fel!

Látni és látszani Szombathelyen - Google My Maps

Látni és látszani Szombathelyen

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos