Lázár bejelentette: 200 ezer forintos kiegészítést kapnak augusztusban a MÁV-dolgozók

Augusztusban fizetéskiegészítés lesz a MÁV-nál, és nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja szerint.

A tárcavezető közölte: az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amelyet nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amelyet a MÁV-os kollégák ne bírnának ki.

"Szeretném ha tudnák, hogy a teljes vasúti és autóbuszos közlekedés megújítása mellett - amelyet egy 10 éves fejlesztési program keretében megkezdtünk - most is hálásak vagyunk a kitartásukért. Mozdony- és buszvezetők, jegyvizsgálók, pályamunkások, forgalmisták, karbantartók és szerelők..., a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai, akik forróság ide, lepusztult géppark oda, mégis mozgásban tartják az országot. Ennek a több mint 33 ezer(!) kollégának a kiváló munkájukért járó fizetésüket kiegészítve, augusztus 15-ig, nettó 200 ezer forint egyszeri, SZÉP-kártyára utalt összeggel szeretnénk köszönetet mondani" - írta a miniszter.

Hozzátette: ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. A valódi és tartós megoldás a 10 éves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása, amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak.

"Ezt a munkát is elvégezzük! Augusztusban tehát fizetés kiegészítés a MÁV-nál, és nagy bejelentések a minisztériumban. Sínre tesszük a dolgokat!" - fogalmazott a bejegyzésében Lázár János.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság