Vasi várostúrát tartott Lázár János

Ágh Péter hívására.

Csütörtökön Ágh Péter országgyűlési képviselő hívására több Vas vármegyei városba is ellátogatott Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Elsőként Celldömölkre, ahol a politikus Facebook-posztja szerint a bencés kolostort tekintette meg, majd ezek után "kinézett" a helyi piacra is.

Lázár a helyi piacon is megjelent
Lázár János/Facebook

Eljutott Vépre is, ahol az Erdődy-kastélyt nézte meg, saját beszámolója szerint. Itt az épület felújításról, valamint annak jövőbeli hasznosításról esett szó.

A két kisebb vasi település után Kőszegre látogatott, ahol az önkormányzat Facebook-posztja szerint tájékozódott a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete helyzetéről és a volt MÁV Gyermekotthon helyén épülő nemzetközi tudásközpont és kampusz beruházásról is.

A beszámoló szerint Lázár Básthy Béla polgármesterrel együtt nézte végig a városban a belváros beruházási helyszíneit és a Jurisics tér állami tulajdonú épületeit. Ezután egy közös munkaebéden szóba került több, Kőszeget érintő közlekedési fejlesztés és a város induló TOP PLUSZ projektjei is.

A kőszegi polgármesterrel is egyeztetett a miniszter
Lázár János/Facebook

Vasi túrájának záró állomása Sárvár volt, ahol az önkormányzat közlése szerint Kondora István polgármesterrel, Máhr Tivadar alpolgármesterrel, valamint Kondora Bálinttal, a Vas vármegyei közgyűlés alelnökével tárgyalt a miniszter.

A megbeszélésen többek közt szó esett a sárvári elkerülő út harmadik üteméről, Sárvár II. számú bekötőútjának - a Tesco körforgalomtól a Sótonyi úti kereszteződésig tartó szakaszának - felújításáról, a Nádasdy–vár turisztikai célú, mintegy 10 milliárdos fejlesztéséről és a 84-es főút felújításáról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet