Azokat, akik ellátást igényelnek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézményekbe veszik fel.
Szünetel a Mohácsi Kórház aneszteziológiai és intenzív osztályán a betegfelvétel, mivel koronavírusos megbetegedés miatt a szakdolgozók karanténba kerültek – közölte Pávkovics Gábor mohácsi polgármester Facebook-oldalán. Az osztályok emiatt ideiglenesen betegeket sem vesznek fel, “ellátást igénylő betegek a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézménybe kerülnek felvételre” - tette hozzá.
A hvg.hu felhívta a figyelmet arra is, hogy nem ez az első hasonló probléma Mohácson: a belgyógyászaton jelenleg is szünetel a betegfelvétel, mivel ott 24 fertőzöttet találtak október közepén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!