Legyen egy olyan hőhatár, ami felett kötelezően le kell állni a munkával?

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint itt az ideje egy új szabálynak. Nálunk szavazhat is.
A jelenlegi intézkedések – például a védőital biztosítása vagy az óránkénti rövid pihenőidő – önmagukban már nem nyújtanak megfelelő védelmet a munkavállalóknak a nyári hőség alatt - írja a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Az (MASZSZ szerint a klímaváltozás miatt a nyári hőség már nem rendkívüli jelenség, hanem a mindennapi munkavégzés egyik legnagyobb egészségügyi kockázata. A szervezet úgy véli, olyan szabályozásra van szükség, amely egyértelműen meghatározza, milyen hőmérséklet felett kell korlátozni vagy akár teljesen leállítani a munkavégzést.

A szervezet adatai szerint:

  • évente mintegy 130 millió munkavállalót ér súlyos hőségstressz Európában;
  • 277 ezer munkahelyi sérülés hozható összefüggésbe a hőséggel;
  • évente 230 haláleset köthető a munkahelyi hőterheléshez;
  • a hőséggel összefüggő balesetek és rosszullétek 80–90 százaléka nem rendkívüli hőhullámok idején, hanem az átlagos, forró nyári munkanapokon történik.
  • Öt követelést fogalmaztak meg a dolgozók védelmében

  • egy bárki által mérhető, egyértelmű maximális beltéri és kültéri hőmérsékleti határérték meghatározása, amelynek túllépése esetén kötelező lenne a munkavégzés korlátozása vagy leállítása;
  • annak garantálása, hogy a hőség miatti munkaszünet vagy műszakátszervezés ne okozzon bér- vagy jövedelemkiesést;
  • bejelentés nélküli hatósági ellenőrzések elrendelése extrém hőség idején, valamint szigorúbb szankciók alkalmazása a szabályokat megszegő munkáltatókkal szemben;
  • fokozott megelőző intézkedések a leginkább veszélyeztetett munkakörökben, különösen a szabadtéren dolgozók számára;
  • a szakszervezetek és a munkavédelmi képviselők kötelező bevonása a hőség elleni intézkedések kidolgozásába.
  • Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, kérjük, szavazzanak:


    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet