Minek is nevezzelek? - kérdezhetném a költő után szabadon, mert, csak hogy tisztába tegyük így a legelején: a budapesti Szépművészeti Múzeumra nehéz kompromisszum nélkül jelzőket találni.
Ha azt mondom, hogy grandiózus, a maga eszméletlen nagy, embert eltörpítő, tengermély tiszteletet követelő tereivel, amikért már önmagában érdemes betenni a lábunkat, akkor abban nincs benne, mennyi jelentős alkotással van telezsúfolva. Ha azt mondom, hogy bőséges, a maga több mint százezer műtárgyával, akkor abban nincs benne, hogy mindezt megkapjuk egy menőbb mozijegy áráért. Ha azt mondom, hogy nevetségesen olcsó, akkor abban nincs benne, milyen megfizethetetlen élményekkel lehet innen hazatérni. Ez itt például csak az egyik "előszoba", a márvány csarnok (mobiltelefonos kép, a többi már nem az):
Amikor kitaláltam, hogy márpedig szükség lehet egy olyan sorozatra, amiben bemutatjuk, hogy a múzeumok egyáltalán nem a múlt poros-dohos karanténjai, hanem igazi kincslelőhelyek, és elmentem az első ilyen körsétára, magabiztos amatőrségről tanúbizonyságot téve meg sem fordult a fejemben, hogy ezek nem egy-két órás programok lesznek. Különösen nem a Szépművészetiben, amit bátran címkézhetünk úgy, mint a magyar Louvre: ha egy délután nekiindulunk, és szeretnénk mindent megnézni, akkor aznapra lehetőleg már ne szervezzünk más szórakozást magunknak. Vicc nélkül.
Több mint százezer csoda
Igen, ezt nem lehet elégszer kiemelni. Ennek is köszönhető, hogy a Hősök terének egyik felén elhelyezkedő Szépművészeti Múzeum az egyik elsődleges célpontja a hozzánk érkező, kultúrára éhező turistáknak.
Itt van például mindjárt Magyarország egyetlen átfogó antik művészeti gyűjteménye, tömve görög, etruszk, római, graeco-egyiptomi műtárgyakkal. Megtudhatjuk, mi fán terem a geometrikus művészet, üdvözölhetjük Apollót márványszobor képében, és megszemlélhetünk olyan ékszereket, amiknek némelyikéért még ma is ölnének a tinik egy New Yorkerben.
Miután ókorból képletesen ledoktoráltunk, hiába láttunk sok mindent, még mindig csak a hatalmas komplexum egyik "apró", földszinti szegletében jártunk. Az alagsorban például ott van még az egyiptomi gyűjtemény, amiknek most a Múmiák testközelben nevű időszaki tárlatán belül találkozhatunk a híres szombathelyi múmiával is, sőt, a hátteret kutató magyar tudósok által végzett munkáról még egy 3D (!) filmet is láthatunk.
Nem barokkos túlzás...
..azt mondani, hogy a barokk csarnok ezután maga a repdesés, a bravúrosan cicomált képkeretek, meg a beléjük plántált monumentális jelenetek tárháza. Többek között megnézhetjük, hogyan gyepálja egymást Herkules és Nessus a nápolyi festő, Luca Giordano képén, de gyakorlatilag bármerre forgathatjuk a fejünket, mindenhol maga alá gyűr a 17. század ingerbősége, és a hozzá illő, nagy lélegzetvételű terem is.
De az összesen háromezer festményt számláló Régi Képtár is odateszi magát a németalföldi aranykortól Európa egyik legrangosabb spanyol gyűjteményéig. Mire idáig eljutunk, már érdemes szusszanni egyet, hiszen akkor még az időszaki kiállításokat nem is vettük számba - ezekben a hetekben például Nemes Marcell, a már életében híressé vált mecénás műgyűjtő kollekcióját nyálazhatjuk végig.
Tehetjük mindezt egy ideiglenesen felhúzott, mégis borzasztóan igényes kivitelezésű kiállítási környezetben, amiben szó szerint öröm egészen közelről megismerkedni El Greco Bűnbánó Magdolnájával, vagy az eddig csak tankönyvekből ismert Rákóczi-portréval. És persze bőséges, de világos leírásokkal, szóval teljes dilettánsként is besétálhatunk, mert információkkal megrakva jövünk ki.
Fél emberként halunk meg, ha nem mentünk el életünkben legalább egyszer az ország egyik legrégebbi, egyben legimpozánsabb művészeti intézményébe. Nézegessék át a weboldalukat, olvassák el múltját a Wikipédián, kattintgassák végig a róla készített fotógalériánkat, majd tervezzék meg maguknak, mit akarnak látni és milyen sorrendben, aztán hadd szóljon. Nehogy nyolcvanévesen döbbenjenek rá, hogy még mindig szépművészeti-szűzek!
