Újabb letartóztatások és szabadlábra helyezések a Czeglédy-ügyben

Ma hajnalban újabb három embert vettek őrizetbe a lassan egy éve tartó Czeglédy-ügyben a NAV nyomozói. Egyikük a tavaly június óta előzetesben lévő szombathelyi ügyvéd, politikus testvére. Ugyanakkor két gyanúsítottat kiengedtek az előzetesből.

A költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát márciusban kiengedték az előzetesből Czeglédy Csabát kiengedték az előzetesből, elhagyta a szegedi börtönt 2018. March 01. 17:59 , mert hivatalosan is képviselőjelölt lett, de egy nappal később ismét letartóztatták Újra őrizetben Czeglédy! 2018. March 02. 22:58 , majd előzetesbe helyezték A törvényszék helybenhagyta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását 2018. March 20. 14:12 . Az ügynek jelenleg 18 gyanúsítottja van, de nem emeltek vádat senki ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek