A szakértők szerint az alkoholba kevert gyógyszer végzett a hajléktalan nővel

Ezért vádemeléssel zárták a nyomozást, az elkövetők halált okozó testi sértés miatt állnak a bíróság elé Szombathelyen.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 27 éves és egy 42 éves férfivel szemben 2015. április 7-én. A megalapozott gyanú szerint S. Balázs és társa, F. Zsolt együtt italozott egy helyi nővel Szombathelyen, aki a beszélgetés közben elmondta, hogy készpénzhez jutott. A két szombathelyi férfi azért, hogy könnyebben hozzájussanak az asszony pénzéhez, szeszes italt vásároltak a nőnek, amelybe gyógyszert kevertek. Az asszony öntudatlan állapotát kihasználva, táskájából készpénzt és mobiltelefont vettek ki, majd magára hagyták, és távoztak a helyszínről. Az áldozatra egy ismerőse talált rá, és ő kérte a mentőszolgálat munkatársainak segítségét, azonban az életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.

A szakértői vizsgálat igazolta, hogy a nyomozók által lefoglalt alkoholban és a sértett szervezetében egyaránt kimutatható a nyugtatószer hatóanyaga. A szakértői vélemény szerint a gyógyszer és az alkohol kombinációját tartalmazó italból történt nagyobb mennyiségű fogyasztás vezetett az asszony halálához.

A nyomozás során kiderült, hogy F. Zsolt egyik ismerőse mobiltelefonját is eltulajdonította, miközben az asszony aludt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a gyanúsítottakkal szemben rablás bűntett és halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, továbbá F. Zsoltot lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is elszámoltatták.

Az ügyben keletkezett iratokat pedig a Vas Megyei Főügyészség részére vádemelési javaslattal megküldték.

Rendőrségi közlemény

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló