Reggel óta tiltakozik Debrecenben, a polgármesteri hivatal előtt Mándi László és Szabó Bence, a Momentum helyi önkormányzati képviselői, valamint több aktivista - írja a párt lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Szabó Bence Facebook-beszámolója szerint addig nem engednek be senkit sem az épületbe, ameddig Papp László, Debrecen fideszes polgármestere alá nem ír egy nyilatkozatot arról, hogy népszavazást ír ki az akkugyárakkal kapcsolatban.
“Az ajtó előtt ülve várjuk Papp Lászlót egy nyilatkozattal, melynek aláírásával vállalja, hogy népszavazást ír ki a városunkba tervezett méreggyárakról. Amíg nem írja alá, az ajtó zárva marad!” - írja Szabó.
A Momentum politikusa elmondta, hogy rendőrök igazoltatták őket, de nem távolították el őket a hivatal elől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!