Csicskákkal nem készít közös számot Lmen Prala, a magyar trap hercege

Lmen Prala nem mély dalszövegeivel, hanem energikus fellépéseivel és dalaival hódította meg a fiatalokat.

Külföldön a trap már évek óta hódít, nálunk azonban csak nemrég kezdte megvetni a lábát. A semmiből érkezett ide Lmen Prala, azaz Grósz Bence.

Munkásságát jól tükrözi, hogy alig van olyan koncertje, amin ne tolonganának a tinédzserek. Nevét egy kiadatlan száma, a 2015-ös Dzsentlmen címének végéből, valamint a prala szóból (lovári nyelven testvér) alkotta. Ugyan első számát, a kétéves Haniny klipjét telefonnal vették fel, de még így is kihozták belőle a maximumot. A rendkívül rövid, mindössze két perces klip a különféle filtereknek köszönhetően olyan, mintha egy régi VHS kazettát néznénk.

Lmen Prala nem featel senkivel
forrás: Akvárium

Bár sok mindent nem lehet kivenni a dalszövegből, de Prala elmondja benne, hogy 1994-ben született. Az évszámra utal Kurt Cobain említése is, aki szintén ebben az évben hunyt el.

Bármennyire is meglepő, a

Nincsen pénz, nincsen lé

kezdetű sor mögött is van tartalom. Bence ugyanis tudatosan építette fel karrierjét. Már 11-12 éves kora óta rappel, és saját bevallása szerint az osztálytársai, valamint a tanárai is kinevették. Később a főnökei is többször tudatták vele, hogy senki sem lesz belőle. De ahogy látjuk, az idő nem őket igazolta. Hiába tűnik durvának a dalszöveg, a

Nincsen nálam a kender, nem élek ilyen szerrel

sor mégis példaként szolgálhat a fiatalok számára.

A Dastvidanja című dala hozta meg számára az igazi sikert. Nehéz bármit is írni a dalszövegről, mivel a tanárokkal és a főnökeivel való ellentéten, pár orosz szón. káromkodáson és beszóláson kívül semmiről sem szól. Megemlíti, hogy az idősek nem szeretik a zenéjét, valamint azt, hogy tíz éve aktívabban zenél. Legjobban azonban a Veni Vidi Vici írja le azt, ami Pralával történt. Szó szerint jött, látott és nyert, és ahogy a dalban is elmondja ő itthon a trap. Mert bár vannak előadók, akik ilyen zenét csinálnak, de valóban ő a hazai trap legkiemelkedőbb alakja.

A

Nem kell a kiadód

valamint az

Egyedül avelok, egyedül haladok, egyedül maradok

sorokban megtudjuk, hogy szinte mindent egyedül csinál. Egy interjúban elmondta, volt idő, amikor a fellépéseket is ő intézte. Az egyik számát korábban megosztotta egy Facebook-csoportban, ahol mindenki támadta, mondván minősíthetetlen az, amit csinál. A sors iróniája, hogy később pont ezek az emberek akartak közös számot, azaz featet készíteni vele. Ezt, az akár ars poeticának is beillő megjegyzést a

Csicskákkal nincsen feat

sorral nyomatékosítja. A legtöbb interjúban el is mondja, hogy senkivel se tervez közös számot, mert nem más hátán akar felmászni. Végül pedig az elmaradhatatlan Damu Roli flow is feltűnik a szövegben.

Legutóbbi szerzeménye, a Steve-O tíz hónappal a Tabu című száma után jelent meg. A YouTube-kommenteken is látszódik, hogy a rajongók is megérezték az eltelt időt, hiszen elég rosszul fogadták az új dalt. Ez érthető is, hiszen eltér az eddigi zenéktől, még a korábbiaknál is kevesebb szöveg hangzik el, valamint a hangzás is sokkal darkosabb. Azon kívül, hogy a dalban többször is elhangzik a Jackass egyik kulcsemberének neve, szinte semmi se történik. Hallhatjuk a T$ula Gang kifejezést és a törött karok és bordák szavakkal is találkozunk, ami arra az őrületre utal, amit Bence barátja, Tsula kezdett. Egy házibuli alkalmával ugyanis megfejelt valamit, ez pedig végigsöpört az instagramozó fiatalok között. A klip érdekessége, hogy Damu Roland is feltűnik az őrjöngő emberek között.

Aki meghallgatott legalább két számot, az valószínűleg nem érti, hogy Lmen Prala mégis hogyan lehet ilyen népszerű. A megoldás valószínűleg az, hogy Bencének rendkívül energikus a színpadi jelenléte, ehhez a korábbi sérelemeiből merít erőt. Ki kell emelni azt is, hogy elképesztő iramot diktál: a szeptemberi hónap végére már 143 fellépésnél tart az idei évben. Idén májusban már fellépett egyszer Szombathelyen. Az akkori eseményen készült videón remekül átjön az, amiről fentebb is írtam, hogy miben rejlik az őt övező hájp. Aki esetleg kedvet kapott, hogy testközelből élje át a hamisítatlan Damu Roli-flowt, az szeptember huszadikán újra találkozhat a városban a hazai trap hercegével.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra