Kilenc évet kapott Bene Krisztián, a lúggal támadó orvos

Ez már a sokadik tárgyalás volt, és még nincs vége.

Csütörtök délelőtt hirdetett ítéletet a lúgos orvos ügyében a Fővárosi Ítélőtábla, Bene Krisztián volt kórházigazgató kilenc évet kapott és örökre eltiltották hivatása gyakorlásától. Bűnösnek találták – életveszélyt okozó testi sértés és egyéb bűncselekmények mellett – személyi szabadság megsértéseben és magánlaksértés vétségében is.

Az orvosnak kártérítést kell fizetnie Renner Erikának: 250 ezer forintot, illetve további 192 ezer forint bűnügyi költséget is megtéríteni, ugyancsak a nő számára.

Öt éve húzódik az ügy

A férfi még 2013-ban injekcióval elkábította szeretőjét, majd az öntudatlan nő nemi szervére öntött lúgot azért, mert nem akart összeköltözni vele, de elhagyni sem akarta. A nő életveszélyesen sérült, több operáción átesett, nemi életét nem tudja többet teljes értékűen élni, maradandó károsodásokat szenvedett.

Bene Krisztián
Nyugat.hu

Egy ideig úgy tűnt, hogy az ügy a vádemelésig sem jut el, miután a Fővárosi Főügyészség 2014 augusztusában azt közölte: megszüntették az eljárást a gyanúsítottal szemben. Ám a megszüntető határozat ellen panasz érkezett, a doktorból – Mikola István unokaöccséből – pedig végül vádlott lett.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától Bene Krisztiánt, míg másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta Kilenc évre ítélték az orvost, aki lúggal támadta meg a szeretőjét 2017. March 10. 14:49 , és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen.

A köztévében hagyták magyarázkodni

Az ügy komoly botrányt okozott már az elején is, de főleg akkor, amikor tavaly márciusban a köztévé interjút készített A lúggal csonkító orvos riportjával elérte a mocsár alját a köztévé 2017. March 21. 18:18 a vádlottal, ahol hagyták, hogy hosszan magyarázkodjon.

Első fokon egyebek mellett testi sértés miatt ítélték el az orvost, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Bene fellebbezett, viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került. De a Kúria nem tett pontot az ügy végére, lesöpörte az ítélőtábla döntését és felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni.

A megismételt per november 23-án kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, hatalmas érdeklődés mellett, több tárgyalási nap után február 22-én, csütörtökön hirdettek ítéletet.

A védelem mindvégig a kórházigazgató ártatlanságát hangoztatta, a vád viszont – egyebek mellett – életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért látná évekre rács mögött Bene Krisztiánt. Az áldozat és ügyvédje az orvos bűnösségén túl azt próbálta kitartóan bizonyítani, hogy a támadó emberölés kísérletét követte el, hiszen fennállt az esélye annak, hogy Renner Erika belehal a brutális bántalmazásba.

Az ítélet nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló