Mert politikusi beszédek nélkül nem avatás az avatás, akkor sem, ha az egész a magánkézben lévő cég teljesítménye. A politikusokat azért hívták meg, mert az új üzemcsarnok 3,5 milliós költségéhez a magyar állam és az Európai Unió összesen egymilliárdos támogatást adott.
Már termelnek
A lényeget Michael Reinig igazgató foglalta össze. 2010-ben döntötték el az új csarnok építését, a tervek közben némileg változtak. 2011-ben írták alá a szerződést az egymilliárdos támogatásról, 2012 októberében a csarnok elkészültekor Orbán Viktor miniszterelnök is meglátogatta a gyárat
Orbán a LuKban préselt - Hende pápát intett a reptérnek 2012. October 26. 17:46 . A gépek beszerelésével a nyáron végeztek, és most már zajlik a termelés.
Ami változott: 2010-ben úgy tervezték, hogy 2014-re az akkori 1500 fős létszámot 2500-ra bővítik. Jelenleg 2040 alkalmazottjuk van, az év végéig ezt a számot 2100-ra emelik, 2014 végére pedig 2400 embert foglalkoztatnak majd.
A bővítéssel nőtt a termékpaletta is. Korábban két új termék bevezetését tervezték, ebből három lett. Ilyen a VW duplakuplung, az új kuplungkinyomó rendszer, és a csillapított ékszíjtárcsa. Utóbbi azért fontos, mert a cégcsoport ezt a tárcsát csak itt, Magyarországon gyártja.
Folytatják
Az új gépek folyamatosan érkeznek, 2016 végére csak az új csarnokban 70 millió euró értékű új gép dolgozik majd. Az igazgató feltette a kérdést: és mi lesz 2017 után? Válaszolt is rá: nem tudják. De az biztos, hogy a fejlesztés nem áll meg, mert itt jól képzett, szorgalmas a munkaerő.
És akkor néhány mondat a politikusoktól. Puskás Tivadar polgármester megint elmondta, hogy 2010-ben, amikor felhatalmazást kaptak a város vezetésére, végigjárták a nagy cégeket, és ennek az együttműködésnek köszönhetők a fejlesztések.
A gépipari nagyhatalom
Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke először a demográfiai vészhelyzetre figyelmeztetett, az idén először fordult elő, hogy százezernél kevesebb gyereket írattak be az általános iskola első osztályába. De a kormány családbarát politikája megállítja ezt a folyamatot.
Kovács Ferenc szerint Vas megye észrevétlenül lett gépipari nagyhatalom, nem csak a nagy cégek, hanem a sok kis beszállító miatt is. Kijelentette, miközben a világ recesszióba süllyed, vagy legalábbis nem fejlődik, addig a Nyugat-Dunántúlon látható a fejlődés.
Aztán jött az érdekesebb rész, körbejártuk az új csarnokot. És hogy mit láttunk? Galériánkban megnézhető.