Luxemburg ingyenessé tette a tömegközlekedést

A cél az autós forgalom csökkentése.

Luxemburg lett az első ország, amely teljesen ingyenessé tette tömegközlekedését. A március 1-jén életbe lépett szabályozás célja az autós forgalom csökkentése - írta a Deutsche Welle. Ezzel a városi és helyközi busz- és vonathasználat is díjmentessé vált a 600 ezres Luxemburgban. Nem az EU miniállama az első, amely ezzel próbálkozik: az éllovas Észtország fővárosa, Tallinn volt, ahol már hét éve részlegesen ingyenes a közlekedés. Ez azonban csak a város lakosaira, a hét éven aluli gyerekekre, illetve a három év alatti gyerekekkel közlekedő felnőttekre igaz. Teljes, és egész országra kiterjedően még nem történt hasonló kezdeményezés.

A Nógrád megyényi ország nagy napjaként említette a 2018-ban meghozott döntés életbe lépését a közlekedési miniszter. Valójában nem veszít vele olyan sokat a tömegközlekedés költségvetése: a kéteurós jegyek eddig is csak a ráfordítások nyolc százalékát fedezték. A tömegközlekedés teljes költségvetése 500 millió euró volt a világ egyik leggazdagabb országában, így a jegyekből származó 41 milliós tételről való lemondás nem is olyan nagy érvágás - főként, ha a jegyrendszer fenntartását biztosító infrastruktúra költségeinek kiesését is belekalkuláljuk. A tömegközlekedést tehát az állam az adóbevételekből fogja fedezni teljes egészében - bár ez nem zárja ki, hogy hirdetési felületét értékesítve kereskedelmi bevételei továbbra is legyenek a tömegközlekedésnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek