Mégsem lesz Aldi a Magellán Center helyén

A telket ugyanis árulják. 1 millió eurót kell letenni érte.

2007-ben cikkeztünk róla először, hogy nagy viták közepette, de bejelentették: új bevásárlóközponttal bővül Szombathely áruházkínálata. Azóta húzódik a telek ügye, amit hol szégyenfolt jellege miatt, hol rezervátum jellegű megjelenése miatt vettünk elő. Bár olyan is volt, hogy arról számoltunk be, végre eltűnt a gaz és megkezdődött valaminek az építése.

Legutóbb pedig olyan információk keltek szárnyra, hogy hamarosan tetőparkolós Aldi terpeszkedhet, a nagynak álmodott, ám aztán soha el nem készült giga áruház helyén.

Eladó a Magellán-telek
Talán most hamarosan eldől a telek sorsa és rendezik a gaz-állapotokat is
Vágvölgyi Bálint

Idén nyáron írtunk arról, hogy az MSZP-hez közelállónak mondott, bár az utóbbi időben Orbán Viktor felé is elkanyarodó (a DVTK futballklub új edzőközpontját áprilisban már együtt avatták fel) Leisztinger Tamás üzletemberhez kerülhet a Centernek helyet biztosító telek. Az adás-vétel pedig úgy néz ki, létre is jött: információink szerint emiatt került ki a telekre az eladó tábla. Az minden esetre biztos, hogy potom egymillió euróért most bárki megveheti a 6220 négyzetméteres területet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet