Miközben büszkén döngetjük a mellünket, a határon túli magyaroktól az anyanyelv megőrzését várjuk, idehaza egyre jobban elsorvasztjuk édes anyanyelvünket. Országos jelenség az elangolosodás és elnémetesedés, a magyar nyelv háttérbe szorulása. Jó példa erre Szombathely is.
Ha valaki a városközpontjában sétál vagy kilátogat egy bevásárlóközpontba (bocsánat, Centerbe), inkább érezheti magát egy angol vagy német településen, mint egy magyarországi nagyvárosban. Az üzletek többségének portálján idegen nyelvű nevek, feliratok. Még a kiárusítás, a bérbe adás, eladás is több helyen angolul olvasható.
Egy külföldi a legrosszabb esetben azt gondolná, hogy angolok vagy németek által lakott nemzetiségi területre vetődött. Még jó, ha kisebb betűkkel, eldugottan kiírják magyarul is, hogy milyen üzletről is van szó. A Fő téren és egynéhány Centerben erre sem igen lehet példát találni. Angol, angol és angol mindenütt, elég sok német, és egy kis magyar.
Egy-két évtizeddel ezelőtt – amikor még létezett az osztrák bevásárló turizmus - egyértelműen a német feliratok domináltak, most az angolok fölénye a mérvadó. De magyar környezetben a tulajdonosok, bérlők kiknek is írják ki ezeket az idegen nyelvű feliratokat? Ha a magyar vásárlókra alapoznak, miért nem magyar elnevezéseket, tájékoztató feliratokat használnak. Elenyésző a városban megforduló, angolul beszélő külföldiek száma, tehát nem lehet azt mondani, hogy miattuk kell idegen szót használni.
Németek és osztrákok még úgy-ahogy jönnek, de ők a nélkül is tudják, melyik boltban mit lehet vásárolni, hogy németül is kiírnák. Ha pedig nem tudják, majd helyben megtapasztalják. Hogy mennyire fordítva ülünk a lovon, arra jó példa, hogy manapság már igen sok magyar megfordul az osztrák üzletekben, rendezvényeken, de magyar tájékoztatással, felirattal igen ritkán találkozni. Odakint úgy gondolják, tanuljuk meg azokat a német szavakat, amelyek szükségesek a tájékozódáshoz. Pedig ma már a németet sem lehet világnyelvként emlegetni, Európában sem mindenhol beszélik (három országban hivatalos nyelv), az öreg kontinensen kívül pedig nagyon kevés helyen értik meg.
Az oberwarti (felsősőri) bolhapiacon például már több a magyar, mint az osztrák résztvevő. Ma már honfitársaink nagy része megengedheti magának, hogy az ott lévő vendéglátósoknál lángost, főtt kolbászt, grillcsirkét, kávét vagy sört rendeljen. Mégsem írják ki az árukínálatot vagy az árakat magyarul.
A boltokban is egyre több termék kap nem magyar nevet
Az igazán érthetetlen és a magyar nyelvnek sok kárt okozó a rendezvényi plakátok nyelvezete. Ha valaki megnézi a plakáterdőt, magyar elnevezést, szót csak mutatóban talál. Mintha valóban Angliában, az USA-ban rendeznék ezeket a programokat. A Savaria Mozi üvegkalitkájában a napokban olyan plakátra lettem figyelmes, amelyen egyetlen magyarul is érthető szó volt kiírva: film. Minél magyartalanabb egy plakát, annál jobb. Pedig a rendezvények, különböző programok nagy részén szinte száz százalékban magyarok, zömében magyar fiatalok vesznek részt. Miért kell akkor erőltetni az angolt? A legrosszabb, hogy olyan idegen szavakat is előszeretettel használunk, amelyeknek megvan a közismert magyar megfelelője, például plage (plázs), beach (bícs).
Ja kérem, az idegen szavakat nemcsak le kell írni, de tudni kell kiejteni. Sajnálom az idősebb korosztályt, amelyhez tartozók vagy egyáltalán nem tanultak idegen nyelvet, vagy csak oroszul tanultak. Ha tanultak. Rájuk zúdulnak az angol kifejezések, amelyeket jószerével ki sem tudnak ejteni. Ha pedig fonetikusan mondják ki pédálul a HBO-t, az NBA-t a Channel-t vagy éppen a National kifejezést, kinevettetik, kigúnyoltatják magukat. Pedig így is érthetők.
A boltokban is egyre több termék kap nem magyar nevet. Ezek közé tartoznak egyebek mellett az édességek, az üdítők, a jégkrémek, hogy a kozmetikumokról már ne is beszéljünk. Úgy tűnik, a magyar nyelvű tévéadók műsorainak címe is jobban hangzik angolul, mint magyarul. A sportkommentátoroknak pedig előkelőbb, ha a játékosok ütközése helyett kontaktust, a szerződés helyett kontraktust, a partjelző helyett pedig asszisztenst mondanak.
Ebben a nem magyaros környezetben szinte felüdülésként hatnak a hagyományos vendéglők jól bevált magyar elnevezései, igaz, az újonnan, főként fiatalok által nyitott vendéglátóhelyeknek már jórészt flancos idegen elnevezést adnak. Várhatóan az elangolosodás és elnémetesedés folyamata a következő generációk felnövekedésével nem gyengülni, hanem erősödni fog, ha nem kapunk észbe...
