Több mint 1600-an írták alá a petíciót a kőszegi gyorsforgalmi megépüléséért és a 87-es felújításáért

A Kőszegi Turisztikai Szövetség közben megkezdte egy békés demonstráció előkészítését is.

Petíciót indított a 87-es főút teljes felújításáért és a kőszegi gyorsforgalmi mielőbbi megépüléséért a Kőszegi Tuisztikai Szövetség. Lapunkhoz is eljutott közleményükben azt írják, rövid idő alatt több mint 1600-an írták alá az online ívet.

Az egyesület azt írta, álláspontjuk szerint a 87-es főút mielőbbi, teljes felújítására és az M87-es megépítésére is szükség van. "A kettő nem helyettesítheti egymást. Nem szeretnénk, ha néhány kilométer útburkolat-javítással vagy részleges felújítással a teljes problémát megoldottnak lehetne tekinteni" - írták.

Hozzátették, a civil kezdeményezés részeként megkezdték egy "egy békés, jogszerű, a hatóságokkal előzetesen egyeztetett" demonstráció előkészítését is. De hangsúlyozták, hogy a céljuk nem a tüntetés, hanem hogy "a 87-es főút és az M87 ügyében végre olyan konkrét döntések, vállalások és határidők szülessenek, amelyek miatt magára a demonstrációra már ne is legyen szükség".

A kőszegi gyorsforgalmi ügye

A kormány néhány hete jelentette be Leállította az M87-s autóút megépítésére vonatkozó beruházást a kormány July 22. 18:51 , hogy leállítják az M87-es gyorsforgalmi út beruházását, mivel a koncessziós pályázatra túlárazott ajánlatok érkeztek. Az évek óta hangoztatott ígéreteket és az útépítés többszöri visszavonását ebben a cikkben Kőszegi gyorsforgalmi - Évekig ígérgették a megépítését, főleg választások előtt July 24. 18:56 foglaltuk össze.

Hétfőn Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy Facebook-posztban közölte a részleteket 800 milliárd forinttal akarta túlárazni a kőszegi gyorsforgalmi koncesszióját Mészáros Lőrinc vállalata July 27. 10:36 is, kiderült, hogy egy Mészáros-féle cég 800 milliárddal árazta túl a 30 évre szóló koncessziót.

Az M87-es gyorsforgalmi út megépítéséért petíció is indult, nemrég a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület is nyílt levélben fordult a kormányhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés