Már a gyógyszertárakban is gond a munkaerőhiány, ezért szeretnének mást is árulni

Ha élelmiszert is árulhatnának, mindjárt más lenne a helyzet – mondják a patikusok.

Egy átlagos magyar gyógyszertár havonta nettó 20-25 millió forintnyi forgalmat bonyolít, és átlagosan kilenc-tíz munkatársa van.

Ebből nem nehéz kiszámolni, hogy pengeélen táncol a költségvetésük, és az alkalmazotti fizetések nem igazán csábítók, vagy ha igen, akkor nem tudnak elég alkalmazottat felvenni.

Nem csoda tehát, hogy a patikák felének okozott már gondot a munkaerőhiány.

A említett adat a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége megrendelésére készült felmérésben található, amelyet a Magyar Idők idéz.

Ebből lehet tudni azt is, hogy a szövetség szerint az lenne a legjobb megoldás, ha azt szabályoznák, hogy mi forgalmazható kizárólag gyógyszertárban, míg azt, hogy egyébként egy patika emellett még mit kínál, azt meghagynák a gyógyszertár, illetve a vezető gyógyszerész szakmai döntésének. Ez nemcsak a gyógyszertárak jövedelmezőségét javítaná, hanem a hatóságok ellenőrző munkáját is egyszerűsítené – vélekednek.

Így tehát nem lenne akadálya annak, írja a Népszava -, hogy a patikák a speciális étrendekhez hipoallergén, glutén- és laktózmentes élelmiszereket is áruljanak.

Szombathely, Pelikán gyógyszertár, mellette az általa működtetett biobolt, amely a szövetség által említett egészséges és különleges ételeket forgalmaz. Ha elfogadják a javaslatot, a két kereskedelmi egység például összeolvadhat.
Kovács Dávid

Azt már mi tesszük hozzá, hogy elméletileg más termékek forgalmazásának sem: aki jár már az USA-ban, az tudja, hogy az ottani „pharmacy”-k mi mindent árulnak, a tej- és kenyértermékektől kezdve a samponon át a mobiltöltőkig.

Ha bővülne a kínálat, a megnövekedett bevételből a növelni lehetne a fizetéseket, illetve új embereket lehetne felvenni - mondja a szakma.

Mindenestre ha nem lesz változás – véli a szövetség – néhány éven belül súlyos gondokat fog okozni a fiatal generációk hiánya.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság