Már bizalmas munkamegbeszéléseket is tart a hatvanpusztai birtokon Orbán

Lassacskán belakja a kastélyt a kis család.

Egy korábbi magas rangú kormányhivatalnok szerint Orbán Viktor már nemcsak hosszú hétvégéket tölt a családjával a 13 hektáros hatvanpusztai birtokon, de rendszeresen ott fogad kormánytagokat, fideszes politikusokat, illetve üzletembereket – írja a VSquare hírlevele alapján a Telex.

A forrás szerint a miniszterelnök azt követően helyezte át a találkozókat a felcsúti otthonából a néhány kilométerre található, egykori Habsburg-birtokra, hogy nyáron befejeződött az épületegyüttes és a körülötte található birtok felújítása.

Hatvanpuszta
Facebook

A hatvanpusztai birtok – amely hat éve még sokkal kopottasabban festett – rekonstrukciója becslések szerint 30 millió euróba (kb. 11,5 milliárd forintba) kerülhetett, a bejegyzett tulajdonosa pedig Orbán Győző, a kormányfő apja.

Az oknyomozó portál forrása szerint Orbán bizalmas munkamegbeszélései jellemzően este zajlanak a hatvanpusztai birtokon.

A miniszterelnök közvetlen beosztottai autóval teszik meg a 40 kilométeres utat Budapestről, de a helyiek szerint a térségben nagy a helikopterforgalom is, és sokszor látni katonai, illetve rendőrségi gépeket a levegőben. A miniszterelnök rendszeresen felbukkan a szomszédos Etyeken egy állami és európai uniós forrásból felújított étteremben, illetve pincészetben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet