Már csak félmillió szavazóra van a Fidesztől a Tisza Párt

A biztos szavazók körében Magyar Péter pártja növelni tudta támogatottságát.

Míg a Fidesz 26 százalékon áll a teljes népesség körében, addig a Tisza Párt támogatottsága 20 százalékos, ami azt jelenti, hogy a kormánypártnak jelenleg nagyjából félmillióval több szavazója van - derül ki a Závecz Research Intézet augusztus végén, az ország felnőtt lakossága körében, személyes adatfelvételi módszerrel végzett közvélemény-kutatásából.

Závecz Research

A Demokratikus Koalíciónak és a Mi Hazánknak 5-5 százalékos a tábora, a Momentumnak és a Kétfarkú Kutyapártnak 3-3 százalékos. A Jobbik és az MSZP mögé a választók 2-2 százaléka sorakozik fel, miközben 1-1 százalékon áll az LMP, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa Néppárt.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a biztos szavazók körében a Fidesznek valamivel kisebb a támogatottsága, mint az EP-választáson elért eredménye, jelenleg 42 százalékkal vezeti a rangsort, ugyanakkor a Tisza Párt növelni tudta támogatottságát, és elérte a 33 százalékot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet