Már drágább egy mozijegy, mint egy hónap Netflix

Igaz, egyelőre csak Budapesten, de ami késik, nem múlik.

17 százalékkal emelte meg a mozijegyek árát a Cinema City, már 2500 forintba kerül egyetlen normál árú jegy Budapesten - írta a VG. Ez 300-350 forintos emelést jelent.

„Ha úgy nézzük, hogy a kenyér ára 1000 forinthoz közelít, vagy egy 2 deciliteres tejföl, ami minden magyaros étel alapanyaga, 500–700 forint között mozog, vagy a napi szinten használt élelmiszerek ára szintén több száz forinttal változik hetente, úgy ez még egy kismértékű emelésnek számít” – mondta a lapnak Buda Andrea, a Cinema City marketing & PR igazgatója.

A Forbes nyomán a 444 ehhez kapcsolódva arról írt, hogy egy mozijegy így most már elérte a streamingszolgáltatók havi díjait, mert a Netflix például már 2490 forinttól kínál havi csomagot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság