Ausztria a szomszédos országok közül Svájccal, Liechtensteinnel, valamint a keleten szomszédos országokkal lát esélyt arra, hogy a közeljövőben megszüntessék a határellenőrzéseket - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár szerdán az osztrák kormány ülését követően.
Kurz elégedettségét fejezte ki azzal összefüggésben, hogy június 15-étől megszűnik a határellenőrzés az osztrák-német határszakaszon.
Hangsúlyozta: jelenleg azon dolgoznak, hogy Svájccal és Liechtensteinnel is megszülessen a megállapodás a határnyitásról.
Szintén intenzív tárgyalásokat folytatnak a szomszédos keleti országokkal - tette hozzá.
Nem lát esélyt ugyanakkor a kancellár arra, hogy Olaszország irányába is megszűnjenek az ellenőrzések.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!