Már tudjuk, hogy hova és mennyiért költözik a Szombathelyi Tankerületi Központ

Minden kérdésünkre válaszoltak.

Ahogy arról lapunk beszámolt Költözik a Szombathelyi Tankerületi Központ, mert kinőtte az épületét 2020. January 20. 15:21 , március végi hatállyal felmondta a Szovával és a szombathelyi önkormányzattal kötött bérleti szerződését a Szombathelyi Tankerület Központ.

A felmondás okának a megnövekedett dolgozói létszámból adódó megnövekedett helyigényt jelölte meg Fodor István igazgató.

A tankerület központja jelenleg a Kossuth utca 11.-ben van, amelyet egy pályázat segítségél egy évtizeddel ezelőtt újított fel a város.

Kossuth utca 11. - Itt ingyen lakhatott a tankerület
Józing Antal

Korábbi írásunkban jeleztük, a költözéssel kapcsolatban kérdéseinkkel megkerestük a tankerületet.

És időközben befutottak a válaszok is.

Ezek szerint amikor beköltözött a tankerület a jelenlegi helyére, a kormánytisztviselői létszámuk 27 fő volt.

Ugyanakkor „az elmúlt évek jogszabály-változásai és az ezekből adódó feladatnövekedés miatt jelenleg 42 fő kormánytisztviselő és 4 fő közalkalmazott dolgozik az épületben”.

"A megnövekedett dolgozói létszám miatt a jelenlegi épület már nem elegendő a tankerületnek" – írják.

A szervezetnek – tudtuk meg – a Kossuth Lajos uta 11. számú ingatlan kapcsán most nincs bérletfizetési kötelezettsége, mindössze a működtetés és a fenntartás költségei terhelik.

Kossuth utca 8. - Áprilistól itt lesz a Szombathelyi Tankerületi Központ székhelye
Józing Antal

A Kossuth utca 8. szám alatti ingatlant az UPC Magyarország Kft-től bérli majd a szombathelyi tankerület 1814 forint +áfa/négyzetméter/hó áron, amihez még hozzájön az üzemeltetési költség, ami 490 forint +áfa/négyzetméter havonta.

Azt is megtudtuk, hogy az új ingatlan 772 négyzetméteres lesz.

Mindez azt jelenti, hogy - számításunk szerint - kb. 2 millió 259 ezer forintot fizet majd havonta az új bérleményéért a Szombathelyi Tankerületi Központ.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet