Közel három hete nyerte meg az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter, aki már a kormányzásra készül. A politikus Facebook-posztjában most arra szólította fel az embereket, hogy viseljék a kampányának egyik szimbólumát, a kék szalagot, mert ez az elszámoltatás jelképe lesz.
„Viselje büszkén a kék szalagot, az elszámoltatás és a korrupcióellenes küzdelem jelképét! Tűzze ki kabátjára, kösse fel autója antennájára vagy lakása kilincsére, hogy minél több emberhez eljusson a valódi változás üzenete!” - írja.
Márki-Zay egyébként nem csak Facebookon keresztül készül a miniszterelnökségre, hanem az európai kapcsolatok megerősítésével is.
A miniszterelnök-jelölt a jövő héten Brüsszelbe utazik, hogy az Európai Bizottság több biztosával, az Európai Parlament frakcióvezetőivel, illetve magyar európai parlamenti képviselőkkel találkozzon. Erről a háromnapos út egyik szervezője, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő számolt be az Indexnek.
„Folyamatosan dolgozunk még a végső szakmai programon, olyan nagy az érdeklődés ugyanis az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter iránt, hogy sakkoznunk kell az időpontokkal és a megkeresésekkel. Éppen ezért végső és részletes programot még nem tudunk megosztani a nyilvánossággal”
A képviselő elmondta, hogy Márky-Zay egy nyilvános közönségtalálkozón is részt vesz majd, ahol találkozni fog magyar európa parlamenti képviselőkkel, köztük Rónai Sándorral (DK) Cseh Katalinnal (Momentum) és Gyöngyösi Mártonnal (Jobbik). A közönségtalálkozó nyilvános lesz és bárki részt vehet rajta az ALoft Hotel WXYZ Bárjában.
A szerdai és a csütörtöki program során az Európai Bizottság biztosaival, és az S&D, a ReNew, a Európai Néppárt és a Zöldek frakciónak a képviselőivel is tárgyalni fog.
Ujhelyi István azt is hozzátette, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje meghatározó konzervatív és szociáldemokrata alapítványok vezetőivel is asztalhoz fog ülni.