A család második autójára is lehessen kedvezményes parkolóbérletet kiváltani - javasolta a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén Takátsné Tenki Mária képviselő (Fidesz).
Az egyik belvárosi választókerület képviselője a kérést azzal indokolta, ma már háztartásonként több autó is van. Mint mondta, a belvárosban élők számára komoly segítség lenne, ha két autóval parkolhatnának a fizetős parkolóhelyeken kedvezményesen.
Szombathelyen jelenleg lakásonként egy autóra lehet lakossági bérletet kiváltani azoknak, akiknek az állandó lakcímük fizetőparkolós övezetben van. A lakossági bérlet egy évre szól, tulajdonképpen csak a bérlet legyártását kell kifizetni, ami 5000 forint.
A képviselő javaslata alapján lakásonként két autó parkolhatna gyakorlatilag ingyen a belvárosi fizetőparkolókban. A közgyűlésben Takátsné Tenki Mária javaslatára Nemény András polgármester azt ígérte, hogy foglalkoznak az üggyel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!