Lapunk is beszámolt
Újabb nagy félgyűrű épülne Budapest körül, összekötve az M1-est és az M8-ast 2019. May 20. 17:28 a kormány májusi döntéséről, amely szerint megvalósítási tanulmány készül az M1-es autópálya és a majdani M8-as összeköttetéséről.
Az új út Komárom környékén indulna Komáromtól, majd Székesfehérvárt délről megkerülve Dunaújvárosnál csatlakozna az M8-ashoz.
A legfőbb cél, hogy mentesítsék a fővárost és környékét az országot átszelő tranzitforgalom nyomásától, egyben megoldják a szűkre szabott M0-ás problémáját.
Egy ilyen „szupergyűrű” ugyanis Budapesttől független összeköttetést jelentene az M1-es, az M6-os, az M5-ös és M4-es gyorsforgalmi utak között is, egy csatornát teremtve a teherforgalomnak és a Balkánt és Nyugat-Európa közötti vendégmunkás-ingázásnak.
Mellékesen némileg csökkenne Magyarország közlekedésének roppant egészségtelen Budapest-központúsága.
Akkor sokan szkeptikusan fogadták a bejelentést, mondván, hogy szép-szép, de egy ilyen elképzelés megvalósítása a bizonytalan jövőbe tolódik.
Könnyen meglehet azonban, hogy a kormány tényleg komolyan gondolta az új utat.
A Közbeszerzési értesítőben megjelent ugyanis most megjelent a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) felhívása, amely a Komárom–Sárbogárd útvonal fejlesztésére keres tervezőt.
Mit szeretne a NIF megterveztetni?
A fent említett szakaszokhoz tartozó körforgalmakat, többszintes csomópontokat stb.
A pályázatokat december 5-ig várja a NIF.
Mindez azt is jelentené, hogy megváltozna a M1 autópálya szerepe, hiszen Komárom után már leginkább csak azok a járművek használnák, amelyek vagy a főváros és környékére, vagy az M3-as autópálya irányába tartanak.
Így viszont nem lehet tudni, mi lesz az M1-es sávszélesítésével és az M0 nyugati fejlesztésével.
Hogy mikor történik meg az első kapavágás, az természetesen még nagyon a jövő a zenéje, de a pályázat gyors kiírása azt jelenti, mozgásban vannak a dolgok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!