Még egy félállású alpolgármestert sem sikerült kineveztetnie az új polgármesternek Győrben

Borkai Zsolt viszont visszatért a győri közgyűlésbe.

A mai győri alakuló közgyűlésen az volt Pintér Bence, az új, civil és ellenzéki támogatással megválasztott polgármester terve, hogy az egyetlen – társadalmi megbízatású – alpolgármestert megválasztják, de ez sem sikerült. A Fidesz-KDNP ugyanis nem ért egyet az alpolgármester személyével, ugyanakkor később meg fogják választani, de szerintük vannak nyitott kérdések, melyeket előbb le kell zárni - derült ki a Telex tudósításából.

Alpolgármester tehát nincs, holott az előző ciklusban három is volt, valamint nem sikerült megválasztani a bizottsági tagokat, illetve a leendő tanácsnokokat sem. A képviselői eskük után egyébként a Fidesz-KDNP frakció tagjai nem, de Dézsi Csaba András és Borkai Zsolt korábbi polgármester lekezelt Pintér Bencével. Az új közgyűlésnek ugyanis tagja lett Borkai Zsolt is, aki júniusban polgármester-jelöltként elindult a választáson.

Pintér pedig ismét elmondta, hogy az előző testület által elfogadott szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítása miatt törvényességi felülvizsgálatot kért a kormányhivataltól és az Alkotmánybíróságon is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet