Még gombócból is sok: ötszörös körözöttet fogtak Budapesten

Egy olasz rendszámú kocsiban csípték el, ami szintén nem volt „tiszta”.

A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálói és járőrei 2021. augusztus 26-án 16 óra körül egy olasz honosságú gépkocsi vezetőjét igazoltatták az V. kerületi Sörház utcában. Ellenőrizték a férfi adatait, amely során kiderült, hogy vele szemben három bíróság is körözést adott ki, mivel ki akart bújni a vele szemben csalás, egyedi azonosító jellel visszaélés, illetve jármű önkényes elvétele miatt folytatott eljárások alól – olvasható a police.hu-n.

Mint a rendőrség írja, L. Sándort ezeken kívül egy már jogerősen kiszabott 90 napos elzárás megkezdésének elmulasztása, illetve egy 200 ezer forintos szabálysértési bírság meg nem fizetése után átváltoztatott 40 napos elzárás miatt is körözték.

A rendőrök a horogra akadt férfi autóját is ellenőrizték, amely szintén nem volt „tiszta”. A nyilvántartás adatai szerint a járműre felszerelt hatósági jelzés egy teljesen más kocsihoz tartozott, ezért a 49 éves L. Sándort az V. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol vele szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt újabb büntetőeljárás indult.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek