A Kereskedelmi iskola aktív és nyugdíjas dolgozói nevében mély fájdalommal és megtört szívvel osztozunk DALLOS GYULA egykori szeretett igazgatónk családjának gyászában - írja a szombathelyi VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium Facebook-oldala.
Dallos Gyula 1987-től volt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója, nevéhez fűződik a kéttannyelvű iskolai program kidolgozása. Ötször pályázott az igazgatói posztra, ennyiszer választották újra. 2008-ban vonult nyugdíjba. Az Orlayban végzett igazgatói munkája előtt a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanáraként volt ismert pedagógusa a városnak. Több mint négy évtizedes pedagógusmunkájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!