Megint feltúrták a szombathelyi Károly Róbert utca egy részét

Az útfelújítás előtt cserélik a vízvezetéket, emiatt a következő hetekben továbbra is vízkorlátozásra kell számítani.

Folytatódik a szombathelyi Károly Róbert utca felújítása - jelentette be hétfői Facebook-videójában Németh Ákos, a városrész képviselője. Most épp a Károly Róbert utca 14. előtti parkolót "túrták fel" a munkások, jelenleg zajlik a közművek cseréje.

A képviselő elmondta, a Vasivíz továbbra is cseréli a bekötővezetékeket, a távhő pedig megkezdte az előkészítő munkát az említett parkolónál.

Ez azzal jár, hogy az augusztus 14. és 28. között korlátozásokra kell számítani melegvíz-ellátással kapcsolatban. Továbbá a héten még a vízellátás is akadozik a vezetékek cseréje miatt.

Németh Ákos elmondta, megkapták a "végső áment" az útfelújításra, így az előkészítő munkák után kezdődhet az aszfaltozás is. Korábban lapunknak a képviselő elmondta Elkezdődött a szombathelyi Károly Róbert utca felújítása 2023. July 28. 10:50 , a felújítás eredetileg 144 millió forintba került volna, a kivitelező viszont ennél jóval olcsóbban felújítja az utat. Ezért maradt pénz többek között a Kodály Zoltán utcára EU-s forrásból megújulhat a szombathelyi Kodály Zoltán utca 2023. July 12. 20:16 is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet