Itt vanak a 9 ezer forintos nyugíjas rezsiutalványok részletei

A postás hozza a három darab 3 ezer forintos utalványt.

Ahogg arról lapunk is beszámolt 9 ezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok szeptemberben 2019. August 23. 12:32 , szeptemberben minden magyar nyugdíjas 9 ezer forintos rezsiutalványt kap.

Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.

A postás hozza

A közlemény emlékeztet, a rezsiutalványok értéke egyszeri kilencezer forint, amit három, háromezer forintos címletben kapnak meg a jogosultak. A rezsiutalványokat a Magyar Posta kézbesíti szeptember 30-ig, és azokat jövő év március 31-ig lehet felhasználni. A posta a kézbesítést egyszer kísérli meg, a kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet a Magyar Államkincstárnál kell kérni november 30-ig; az utalvány adómentes.

Kinek jár?

Közölték azt is, hogy a jogosultak körét a kormányrendelet részletezi, de utalványra jogosultak többek között a 2019 májusában ellátásban részesülő öregségi nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok, a szülői nyugdíjat, árvaellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági, rehabilitációs ellátást, baleseti, rokkantsági járadékot, fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát kapók.

Hogyan lehet felhasználni?

A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni; postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni. A részletes tájékoztatás erről a szolgáltató honlapján lesz elérhető.

Megjegyzik, egyszerre több utalvány is felhasználható több csekk befizetéséhez. A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem, és az utalvány készpénzre nem váltható.

A szolgáltató ügyfélszolgálatán átadott rezsiutalványok értékét a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az átadást követő 15 napon belül jóváírja a fogyasztó folyószámláján.

A rezsiutalványokról érdeklődni a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.

Miért adják?

Közölték: a kormány megbecsülése jeleként nyújtja a rezsiutalványt a nyugdíjasoknak, amit a gazdaság jó teljesítménye tesz lehetővé. Kiemelték, Magyarország az elmúlt években gazdasági fordulatot hajtott végre, mára az EU egyik legdinamikusabb bővülő gazdasága. A magyar gazdaság a második negyedévben 5,1 százalékkal nőtt, miközben az uniós átlag 1,3 százalék volt. Mint írták, a kormány fontosnak tartja, hogy az idősek is részesüljenek a gazdasági eredményekből, "hiszen ők az életüket ledolgozták ezért az országért, és felnevelték gyermekeiket". A korábbi rezsicsökkentések mellett a kormány korábban Erzsébet-utalványok kifizetésével is segítette a nyugdíjasokat - áll a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság