Megkezdődött annak a férfinak a büntetőpere, aki 2003-ban elgázolt egy lányt Győrben

Ezután azt hitte, meghalt, a csomagtartójába tette, de a lány felébredt, ezért halálra verte.

Megkezdődött csütörtökön a Győri Törvényszéken annak a férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint 2003 szeptemberében elütött, majd megölt egy fiatal lányt Győrben.

A férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.

A vádirat szerint az akkor 23 éves vádlott figyelmetlenül vezetett, emiatt autójával fellökte az előtte kerékpározó 22 éves lányt Győrben. A sértett az ütközéstől elesett és elvesztette az eszméletét. A férfi a halottnak hitt lányt a csomagtartóba tette, majd elindult, de néhány perc elteltével hangokat hallott a csomagtartóból.

Mivel el akarta kerülni a baleset miatti felelősségre vonást, elhatározta, hogy megöli a lányt.

A férfi egy földútra kanyarodott és egy fás-bokros területen megállt. Kinyitotta a csomagtartót, a kézzel-lábbal védekező lányt onnan kirángatta, több méteren át vonszolta, majd legalább fél órán át ütötte-verte és fojtogatta.

Miután a lány meghalt, a holttestet a vádlott a helyszínen hagyta és az autóval hazament, de sötétedés után visszament érte és a Mosoni-Duna árterére vitte. Az autót egy elhagyatott helyen hagyta, ismerősének pedig azt állította, hogy a járművet ellopták, emiatt együtt feljelentést is tettek. Másnap az autót a rejtekhelyéről ismeretlen helyre szállította.

A rendőrök tavaly január 11-én fogták el otthonában a férfit, aki egy másik bűncselekmény miatt került a rendőrség látókörébe. Akkor a vádlott beismerő vallomást tett.

A férfi a csütörtöki tárgyaláson módosította a korábbi, nyomozati szakban tett beismerő vallomását. A bűnösségét az emberölésben beismerte, de a minősítő körülményeket - miszerint ezt aljas indokból, különös kegyetlenséggel tette volna - nem.

A vádlott azt mondta, sosem volt biztos abban, hogy ő ütötte el a lányt vagy a lány rántotta el a kerékpár kormányát, de amikor visszament, ő úgy látta, hogy a sértett belehalt a balesetbe.

Közölte, nem tudja, miért ölte meg a lányt, amikor rájött, hogy nem halt bele a sérüléseibe. Azt állította, nem azért fojtotta meg a lányt, hogy a baleset miatti felelősségre vonást elkerülje.

Elmondta azt is, annak a napnak az emléke azóta kísérti, azóta bűnhődik a tette miatt, amelyet megbánt.

A büntetőper várhatóan áprilisban folytatódik, szakértők meghallgatásával.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló