Megmászta az Alpok egyik csúcsát, berúgott, helikopterrel hozták le

Szabálysértés miatt indítottak eljárást a 25 éves német turista ellen.

Egy 25 éves német turista szombaton egyedül mászott fel a tiroli Zillertali-Alpok egy több mint 3000 méteres csúcsára, az Olpererre, majd betért az Olpererhütte nevű hegyi fogadóba, ahol nekiállt alkoholos italokat fogyasztani.

A fogadó tulajdonosa este hét óra körül kénytelen volt segítséget hívni, mert elmondása szerint a férfi részegen agresszíven viselkedett a többi vendéggel, így ki kellett utasítania a hüttéből. Mivel egyedül már nem tudott leereszkedni, a jelzett turistaút közelében lefeküdt.

A rendőrség innen helikopterrel vitte le a völgybe. A turistát a helyi hatóság felelősségre vonja szabálysértés miatt.

(MTI)

(Címlapképünk csak illusztráció)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek