Figyelem, megszűnik az Erzsébet-utalvány

Még jövőre beváltják őket, de a forgalmazásnak már most vége.

A 2019. január 1-jétől hatályos adójogszabályok értelmében az Erzsébet-utalványok kedvezményes adózása megszűnik. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ettől az időponttól kezdődően mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszünteti

– olvasható a zrt. közleményében.

A jelenleg forgalomban lévő, valamennyi érvényes, papíralapú vagy elektronikus Erzsébet-utalványt a mintegy 60 ezer elfogadóhelyen használhatják fel az utalványbirtokosok a lejárati időn belül, legkésőbb 2019. december 31-ig.

Erzsébet-utalvány 2019 januárjától nem rendelhető.

Az Erzsébet-utalvány – számos más formátum mellett – a cafeteria rendszer radikális átalakításának áldozata.

A jövőben gyakorlatilag egyetlen cafeteria lehetőségként a Szép-kártya marad meg.

Nemcsak az alkalmazottak esnek el egy újabb bevételtől, de a nyugat-dunántúli nagyvállalatok sem örülnek az új rendszernek, ugyanis eggyel kevesebb eszközük van a dolgozói motivációra, a munkaerő megtartására.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság