Megszüntette az eljárást a rendőrség a Gálvölgyi-ügyben

De még megtámadhatják a döntést.

Ügydöntő határozatot hozott a BRFK a Gálvölgyi-ügyben - írja a Naphire.hu. A lap által megkérdezett ügyvéd szerint ez azt jelenti, hogy a rendőrség

megszüntette az eljárást az ügyben.

Dr. Magyar György hozzátette, "akinek ez nem tetszik, sértett, vagy rokon, vagy feljelentő, vagy Gálvölgyi maga, mindegy, kicsoda - megpanaszolhatja. És akkor az ügyészség majd elbírálja, hogy ez helyes volt, vagy elrendeli a nyomozást. De biztos vagyok benne, hogy megszüntető határozatról van szó".

Mint ismeretes, a színészt május 10-én súlyos Intenzív osztályra került Gálvölgyi János 2023. May 10. 17:12 állapotban lánya vitte kórházba, azután, hogy ötven perc elteltével sem érkezett meg a mentő.

Az eset után a mentőszolgálat belső vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy rosszul mérte fel a mentésirányító a helyzetet. Később a belügyminiszter vizsgálatot, míg a rendőrség nyomozást rendelt el Nyomozást indított a rendőrség Gálvölgyi János rosszulléte miatt 2023. May 12. 19:20 az ügyben. Később Győrfi Pál, a mentők szóvivője kért bocsánatot Győrfi Pál bocsánatot kért a Gálvölgyi családtól 2023. May 20. 17:47 a családtól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet