Megtiltják a parkolást a Szily János utca nagy részében

A püspöki palota előtti részen.

Mint korábban írtuk Már állnak az oszlopok - Vége a szombathelyi nagytemplom előtti potya parkolásnak 2022. November 16. 15:01 , oszlopokkal akarnak véget vetni a parkolási káosznak a szombathelyi székesegyház előtt.

A gondot az jelentette, hogy az autósok az út szélén és a járdán is megálltak, nem csak a székesegyház előtti téren. Ahová egyébként az egyházmegye engedélye kellett a parkoláshoz.

A járdán is autók parkoltak
Mészáros D. Zsolt

Az önkormányzat városfejlesztési bizottsága kedden úgy döntött, megtiltják a parkolást a székesegyháztól a Hefele Menyhért utcáig, ezt hamarosan táblákkal is jelzik.

A másik irányban pedig a Széchenyi utcai csatlakozástól lesz tilos a megállás a Szily János utca Petőfi utca felé vezető oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet