A 2024-es „Az Év Szaloncukra” díjat a Stühmer körtezselés-muskotályos szaloncukra nyerte csütörtökön - számolt be a penzcentrum.hu. A második helyezett a Gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés, a harmadik pedig a Sulyán Cukrászda mogyoróvajas-chipses szaloncukra lett.
A díjátadón azonban ennél több is kiderült az iparágról, így például az, hogy az alapanyagárak drasztikusan nőnek: a csokoládé ára 10 százalékot, a cukoré 50 százalékot egy év alatt. Ez további áremelkedést vetít előre, pedig a középkategóriás szaloncukrok ára jelenleg is már 5500-7000 forint körül alakul, a prémiumé 13 000-16 500 forint között mozog.
2024 egyébként a turbó ízek éve lett a szaloncukroknál, ami azt jelenti, hogy megjelentek a retró üdítőital ízek, az édes-citrusos kombinációk, az intenzív gyümölcsös ízek, a multi textúrájú termékek, valamint a növényi alternatívák, a tej vagy éppen a kakaó helyett - számolt be a lap.
Ami pedig az első helyezett szaloncukrot illeti, van benne 100 százalékos gyümölcsléből készült körtezselé, illetve muskotályos pezsgőkrém, amit karamellizált fehércsokoládé burkol.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!