Tudja mennyi alvásra van szüksége? Ebből a táblázatból most kiderül

Az alváskutatók táblázata szerint a magunk 11-12 órás alvásigényével valahol az óvodáskornál kullogunk, de biztos igazuk van.

Mennyi időt kéne egy nap alvással töltenünk? Szokták mondani, minimum nyolc óra mindenkinek kell, de van, aki öttel is beéri. A kor, derül ki ebből az alváskutatók által készített táblázatból is, sokat számít.

Alvásigény
pixabay.com

Az ajánlást kilenc korcsoportra osztották, az újszülöttektől az idős emberekig. Íme hát, tudományos alapokon is felvázolták, mennyit kell naponta aludni, de a táblázatból az is kiderül, mi még az elfogadható mérték:

– Újszülöttek (0-3 hónap): 14-17 óra
– Babák (4-11 hónap): 12-15 óra
– Kisgyermekek (1-2 év): 11-14 óra
– Óvodások (3-5 év): 10-13 óra
– Kisiskolások (6-13 év): 9-11 óra
– Tinik (14-17 év): 8-10 óra
– Fiatal felnőttek (18-25 év): 7-9 óra
– Felnőttek (26-64 years): 7-9 óra
– Idősek (65 év fölött): 7-8 óra
Mennyi alvásra van szükséged? Ebből a táblázatból most kiderül
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód