A Semmelweis Egyetem rektora szerint az ősz végére elérhetővé válhat a vírus elleni vakcina, először a leginkább veszélyeztetett idős emberek kaphatják meg.
Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy ősz végére elérhető lehet a koronavírus elleni vakcina, miután hat oltóanyag tart már a tesztszakasz utolsó fázisában, hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk. A vakcina nem teljesen új terápia, alapvetően ismert technológiára épül, csak egy másik örökítőanyagot használtak fel a kutatók.
A szakember szerint fegyelmezett együttműködéssel vissza lehet szorítani a járványt. A rektor egyébként tesztelné a pedagógusokat és újra bevezetné az időseket védő vásárlási védősávot, betiltaná a bulikat és zárt helyen maszkhordásra kötelezne mindenkit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!