Mi történt a Styl fizetéseivel?

Olvasói levél érkezett, mely szerint a dolgozók nem kapták meg a bérüket. Rákérdeztünk.

Lapunk az utóbbi időben többször is foglalkozott a hányattatott sorsú Styl ruhagyárral.

A nehéz piaci helyzetbe került szombathelyi cég egy része először önkormányzati tulajdonba került, amit a német többségi tulajdonos később kivásárolt.

Utolsó hírünk az volt, hogy a cég elkezdte gyártani a Mészáros Lőrinc-féle 2Rule márkát.

STYL
Vágvölgyi Bálint

Már úgy tűnt, hogy simán mennek a dolgok, mikor is a mai napon egy olvasói levelet kaptunk, amely arról tájékoztatott bennünket, hogy a

Stylben megint nem volt fizetés és a helyzet most sokkal rosszabb, mint az egy évvel ezelőtti! Jelenleg nem tudjuk, mikor és miből fog fizetni a cég. A nagyobb baj az, hogy a vezetőség sem.

A levél kapcsán lapunk megkereste a céget. Bognár Katalin ügyvezető közölte:

Az átmeneti adminisztrációs probléma elhárításra került, így ma elutaltuk a dolgozói béreket.

Reméljük, hogy ezzel valóban rendeződik az ügy.

A levélíró egyébként arra céloz, és némi aggodalomra ad okot, hogy egy évvel ezelőtt komoly bajban volt a cég, a dolgozók a városháza előtt tüntettek a bérükért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság