Miközben Magyarország lakossága csökken, Ausztriáé jelentősen nőtt

Leginkább a bevándorlás miatt.

Magyarország lakossága 1980 10 millió 700 ezer volt, mára ez a szám már csak 9,77 millió, azaz – a kormány erőfeszítései ellenére - közel egymillióval vagyunk kevesebben.

Ausztria lakossága viszont folyamatosan nő, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően.

Az idén januári adatok szerint az országban 8 901 064 ember él, 42 289-el több, mint egy évvel korábban.

Az ORF idézi Tobias Thomast, a statisztikai hivatal vezérigazgatóját, aki szerint az előző évhez képest mutatkozó növekedés 96 százalékban a bevándorlással magyarázható.

Ugyanakkor valamennyi természetes növekedés is volt, hiszen tavaly a születések száma 1566-tal meghaladta a halálozásokét.

A bevándorlás mértéke egy év alatt 15 százalékkal nőtt.

Ez a szám 2012 és 2017 között volt a legmagasabb: abban az időszakban 43 797 és 113 067 között mozgott azoknak a száma, akik Ausztriát választották lakhelyül.

A bevándorlók számára Bécs a legvonzóbb
Józing Antal

Tavaly a külföldi bevándorlók háromnegyede (33 497) más EU-tagállamból, illetve valamelyik EFTA-országból (Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából vagy Svájcból) érkezett; egynegyede (11 459) pedig ezeken kívüli ország állampolgára volt. Utóbbiak közül legtöbben Bosznia-Hercegovinából (1689), Szerbiából (1588), valamint Szíriából (1060) származnak. Az Ausztriában élő afgánok közül viszont több mint 800-an elhagyták Ausztriát.

A bevándorlók a fővárost kedvelik leginkább; tavaly 35,8 százalékuk költözött Bécsbe. Ugyancsak közkedvelt Felső-Ausztria, Stájerország tartomány, Alsó-Ausztria és Tirol.

Ausztria lakossága 1980-ban 7,6 millió volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek