Mikróban melegítette négyhónapos kisbabáját a házaspár

A szülőket letartóztatták.

Gyermekbántalmazás vádjával tartóztatott le a rendőrség egy fiatal házaspárt Missouriban. Derick és Mikala Boyce-Slezak, mindketten 22 évesek - írja a 24.hu. Négyhónapos gyermekük arcán egy égésnyomot találtak egy kivizsgálás során az orvosok, ezért alaposabban is megvizsgálták.

Kiderült, hogy a gyereknek egy helyen megrepedt a koponyája, és olyan súlyos bevérzés van az agyán, ami akár a halálát is okozhatja. Az orvosok azonnal értesítették a rendőrséget, akik letartóztatták, és kihallgatták a szülőket.

A nő azt vallotta, hogy a férje elejtette a gyereket, mert ki akart próbálni valamit, amit a tévében látott, akkor sérült meg a kicsi feje. Az égési sérülés úgy keletkezett a kicsi arcán, hogy anyja egy durva tisztítószerbe mártott ronggyal törölgette. A nő azt is elárulta, hogy a férje egyszer, szintén egy tévés élménye miatt, betette a kicsit a mikrohullámú sütőbe, és be is kapcsolta a gépet.

Mindkét szülőt letartóztatták, az óvadékukat félmillió dollárban (több mint 130 millió forintban) állapította meg a bíróság. Kiderült, hogy a párnak már volt gyereke, de őt nem sokkal a születése után, elvette tőlük a hatóság, 2016 januárjában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló