Milliókat is kereshetnek a mulatós sztárok egy-egy hétvégén

Van olyan, akinek két napi gázsija több millióra jön ki, ha egy hétvégén 5-10 haknit vállal.

A mulatós zene sztárjairól közöl összeállítást a Blikk. A téma elsősorban az, hogy mennyire népszerű hazánkban ez a műfaj, valamint hogy milyen jól keresnek a rajongók által leginkább kedvelt előadók.

Nos, a legnépszerűbbek egy hétvégébe akár tíz haknit is bele tudnak zsúfolni. Ha egy-egy ilyen előadásért 2-300 ezer forint gázsit kapnak, akkor 5 haknival megvan minimum egy-másfél millió forint, tízzel pedig akár 2-3 millió forint hétvégénként. Ehhez még hozzájön az úgynevezett kilométerpénz, amit bizonyos előadók attól függően számítanak fel, hogy a helyszínre mennyit kell utazni – írja a 168ora.hu .

Ez a bevétel azonban nem teljes mértékben üti az előadó markát, hiszen a fellépés költségeit finanszírozni kell belőle, és minél többen dolgoznak a produkción (elő zenészek, stb.), annál több a költség. Valamint a produkcióba egyéb módokon is vissza kell forgatni a bevételből: stúdióra, videóklipekre, promócióra.

A 3+2 minden bizonnyal pont ezért a legdrágább a mulatós sztárok közül: az együttes egy 90 perces műsorért 1,26 millió forintot kér el, de az ő esetükben egy egész zenekar áll a színpadra – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság