"Végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz 18 autópálya rendőr ellen vádiratában a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség" - írja az ugyeszseg.hu.
Tizennyolc vádlottja van annak az ügynek
Lebuktak az autópálya-rendőrök Győr megyében: készpénzért nem büntettek 2019. February 26. 17:53 , amelyben most nyújtotta be a vádiratát a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség.
Előnyért, hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyt a nyomozás.
A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya rendőrök abban állapodtak meg, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt, további intézkedések mellőzéséért, szabálytalanságok elnézéséért rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.
Külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőit ellenőrizték. Tovább haladásukért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást, pénzt kértek.
A járőrök főként ukrán, bolgár, román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, és – a szabálysértés mértékétől függően – 20 és 50 euró közötti összegért a szükséges intézkedések megtétele nélkül tovább engedték őket.
A 2018. július 1-je óta hatályos új büntetőeljárási törvény lehetőségeivel élve az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, melynek keretében valamennyien tényfeltáró vallomást tettek a bűnösségük beismerése mellett.
A nyomozó ügyészség a megkötött egyezségekben foglaltakra figyelemmel vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában
kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre, és közügyektől eltiltásra ítélje.
Az ügyészség ezen túlmenően indítványozta azt is, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre az elkövetőket és rendeljen el vagyonelkobzást velük szemben a jogtalan gazdagodásuk összegéig.
A 18 vádlott bűnösségéről és ennek keretében az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!