MOL-igazgató: lehetnek alkalmi leürülések, mindenki csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van

A szakember szerint felül kell vizsgálni az árszabályozást is.

A hétvégén kezdődik a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartása, és a munkálatok miatti üzemanyaghiány pótlására korlátozottak a lehetőségek - mondta az Indexnek Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.

A lapnak adott interjúban az ügyvezető igazgató kifejtette: több évtizedes gyakorlat, hogy a leállás előtt elkezdenek készleteket építeni, most viszont a háború kitörése miatti ellátáslánc-akadozás, valamint az árszabályozás miatti kiugró kereslet és importhiány a készletek jelentős részét felemésztette.

A Mol mindent megtesz a jelentős termékkiesés pótlására a pozsonyi finomítóból, és a megmaradt tartalékokból, de ez nem tudja teljes mértékben fedezni a hiányt, a piaci pótlásra pedig korlátozottak a lehetőségek - hangsúlyozta.

Ratatics Péter elmondta: a karbantartást másfél éve kezdték előkészíteni, két hónapig tart majd, és mintegy 1200 szakember dolgozik rajta. Ez garantálja, hogy a finomító továbbra is biztosítani tudja Magyarország és a térség zavartalan üzemanyag-ellátását.

A leállást tavaszra tervezték, de a Magyarországon bevezetett hatósági ár által is generált kiemelkedő üzemanyagigény miatt elhalasztották a munkálatokat. További halasztásra azonban nincs lehetőség, a biztonságos üzemeltetés miatt halaszthatatlan a finomító leállítása és karbantartása - tette hozzá.

Ez a karbantartás lesz a Dunai Finomító történetének eddigi legnagyobb ilyen munkálata, amelynek költségvetése mintegy nyolcmilliárd forint. A tervek szerint az üzemek fokozatosan indulnak újra, jelentős részük már szeptemberben, míg egy kisebb részük október végén, a karbantartás második üteme után - ismertette az ügyvezető igazgató.

Jelezte:

a dízel esetében amúgy sem egyszerű a helyzet,

mert az egész régió összességében importra szorul, a finomítók nem tudnak annyi gázolajat gyártani, mint amekkora az igény.

Magyarország átlagosan 10-15 százalékkal több dízelt fogyaszt, mint amennyit itthon elő tudnak állítani. Nem várt nehézség, hogy a Duna alacsony vízállása miatt az uszályokat kevésbé lehet feltölteni, és a nagy hőség miatt a vasúti szállítás is a lehetségesnél kisebb kapacitással megy. Emellett a hazai árszabályozás tovább szűkíti az importlehetőségeket.

"Ilyen árkörnyezetben, amikor a piac négyötöde élvezi a hatósági ár előnyét, egész egyszerűen nem éri meg behozni külföldről a terméket" - fogalmazott.

Az ügyvezető igazgató szerint felül kell vizsgálni az árszabályozást,

hogy esély legyen megnövelni a szükséges import mennyiségét. Továbbá elkerülhetetlennel látszik, hogy a kormány átmenetileg hozzáférést biztosítson Magyarország stratégiai készletéhez a piaci szereplőknek.

Hangsúlyozta azt is, hogy továbbra is mindenkivel szerződést kötnek a nagykereskedelemben, és igyekeznek mindenkit ellátni, de nem tudják kizárni, hogy augusztusban a korábban megszokotthoz képest kevesebb terméket tudnak partnereiknek szállítani.

Ratatics Péter közölte: a Mol-töltőállomásokon alkalmazott ötvenliteres tankolási korlát is azt a célt szolgálja, hogy mindenki hozzájusson üzemanyaghoz.

Egyes kutakon azonban lehetnek átmeneti leürülések.

Ezért mindenkitől kérik, hogy csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van, mert csak így biztosítható a kellő mennyiség mindenki számára. A pánikvásárlás és a fölösleges spájzolás csak rontana a helyzeten - mutatott rá.

Kifejtette azt is, hogy nem pénzügyi, hanem ellátásbiztonsági kérdésként tekintenek az ársapka-szabályozásra. Mint mondta, a politikai szándékot értik, hiszen egy családnak rendkívüli terhet jelentene a nyolcszáz forint körüli piaci üzemanyagár kifizetése.

De a piac torzul az ársapkával, és ez hosszú távon nem jó, főképp az egyre gyakoribb visszaélések miatt.

A meghatározott 480 forintos ár jóval kevesebb, mint a piaci ár, a külföldi beszállítók ilyen feltételek mellett hosszú távon nem lesznek érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában - mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság